TEK-Kineziológia

KINEZIOLÓGIA TANFOLYAM:

TRANSZGENERÁCIÓS EPIGENETIKUS KINEZIOLÓGIA©® (TEK kineziológiai tanfolyam) Dr. Varju Márta és Gál Attila rendszere


A kinezológia tanfolyam elvégzése esetén 40 kreditpontot igazolunk.

Genetikai örökítőanyagunkhoz, a DNS-hez kapcsolódó metilcsoportok meghatározott mintázatot alkotnak. A Metilációs mintázat minden embernél az évek során környezeti hatásokra változik. A változások MÓDJA egy családon belül azonos, azaz ÖRÖKLŐDIK. Ez azt jelenti, hogy a genetikai anyag nem változik, de a gének működése igen, a gének EMLÉKEZNEK, a szerzett betegségek is átörökíthetőek az utódokra. Az epigenetika, az öröklődő változásokkal foglalkozó orvosi tudományág, választ adhat jó néhány olyan kérdésre, amelyre eddig csak elméleti válaszaink léteztek.

A kineziológia tanfolyam alatt magyarázatot kapunk arra, hogy miért jelent olyan sok embernek problémát az elhízás, miként lehet egy családban hajlam egy adott típusú betegségre anélkül, hogy bármilyen egyértelmű nyoma lenne a DNS-ben. Egyebek között több lelki eredetű betegség és a cukorbetegség kialakulásának hátterében sem genetikai, de mégis örökletes tényezőket sejt több kutató.

Kineziológiai módszerekkel eredményesen kezelhetők ezek a jellegzetes problémák. Speciális kineziológiai technikákkal feltérképezhető, hogy a melyik generációnkban blokkolódtak, vagy léptek működésbe azok a gének, amelyek a mi életünkben a problémákat okozzák. A kezelések során komoly eredményt érhetünk el táplálkozási szokásaink azonosításával (metabolikus folyamatok) valamint lelki traumáink, letapadt, leragadt érzelmeink felderítésével és korrekciójával (rekonstrukció). Megváltozott emberi kapcsolatok, fogyás, kiegyensúlyozott életvitel a legbiztosabb jelei a változásnak. Mivel generációs problémával dolgozunk, így a kezelések pozitív hatása kliensünk családjában is érvényesül

TRANSZGENERÁCIÓS EPIGENETIKUS KINEZIOLÓGIA – TEK tanfolyam- ©® I. szint


Általános kineziológia (kinez. történet, alapok), epigenetikai alapok
izomelmélet, izomtesztek (deltaizom, combizom)
Tisztázó tesztek, korregressszió, Érzelmi Stresszoldási technikák
Legfontosabb Stresszes Kapcsolatod oldása
Genetika, pszichogenetika, pszichoszomatika
Kineziológiai genetika – generációs átörökítés
Generációs oldás

A tanfolyam összesen 8 nap


A tanfolyam időpontja (9:00-15:30): Gyakorlati óra esetén elhúzódhat 21:00-ig.

Oktató: Klement Anna és Klement Ottó A kineziológia tanfolyam elvégzését igazoló oklevelet kapnak a hallgatók.

Jelentkezés a tanfolyamra >>


TRANSZGENERÁCIÓS EPIGENETIKUS KINEZIOLÓGIA – TEK tanfolyam - ©® II. szint METABOLIKA ÉS REKONSTRUKCIÓ©®

Fregmentálódunk - lehasad rólunk valami, ami valaha részünk volt, s így már nem lehetünk azonosak azzal, akik valaha voltunk.
Elhagyjuk énünk egy-egy részét, gyötrelem, fájdalmas elválás, keserű halál, szenvedésteli szerelem, fizikai fájdalom hasít le rólunk valamit, vagy ragaszt a múltba. Metabolikus és érzelmi blokkok akadályozzák, hogy azok legyünk, akik valójában vagyunk.
A Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológia részeként a Metabolikus Kineziológiai oldás segítségével feltárható és korrigálható:

  • A saját illetve a generációs vonalon mikor, hol blokkolódott az energia rendszer. Ezt a dinamikus 6 qi elve alapján korrigáljuk.
  • Milyen táplálkozási szokásai voltak őseinknek, melyeket az epigenetikus vonalon örököltünk és amelyek miatt:
    • képtelenek vagyunk fogyni,
    • hízni,
    • emésztőrendszeri betegségeink alakultak ki,
    • képtelenk vagyunk változtatni szokásainkon (pl. mértéktelenül habzsolunk).
  • Magunkról kialakított testséma megfelele-e a vlóságnak.
  • Melyik testrészünk okozza számunkra a legnagyobb stresszt.
  • Melyik táplálék, illetve mozgás a legmegfelelőbb nekünk.
  • Mikor, mennyit együnk, hogy egészségünk helyre álljon, képesek legyünk az ideális testsúlyt kialakítani.


Tanfolyam időpontja:



Jelentkezés a tanfolyamra >>

TRANSZGENERÁCIÓS EPIGENETIKUS KINEZIOLÓGIA – TEK tanfolyam - ©® III. szint DIMENZIÓK ÉS ALLERGIÁK OLDÁSA©®

Különleges technikák és különleges korrekciók a generációkon, illetve más dimenziókon áthúzódó blokkok felderítésére és korrigálására.
Amennyiben a szervezet képtelen alkalmazkodni egy élethelyzethez, vagy anyaghoz, ezt a jelenséget, ezt a reakciót allergiának nevezzük. Ez az alkalmazkodási képtelenség nem csupán jelenbeli (fogantatásunkkal kezdődő) életünkből eredhet, forrása lehet generációs múltunk, illetve a kollektív/személyes tudatalanból származó dimenzióminta is. A képzés során a hallgató elsajátít speciális allergia-tesztet (Nogier-fél pulzusteszt, parazitateszt, stb. ) megtanulja feltérképezni a kliens - valamint generációs háttere és dimenziómintája -, életében allergénként jelentkező érzelem-, szituáció-, cél-/vágy-, elkerülés-, szerep-, valamint a test-szintű allergénmintákat; megismeri és azonosítja a kliens archetipikus csakramintáit; korrekciókat tanul ezek feloldására, s speciális oldási meneteket sajátít el a különböző idősíkokban történő oldásokkal kapcsolatban.

Tanfolyam időpontja:




Jelentkezés a tanfolyamra >>


A TEK-ről bővebben

A Johns Hopkins Egyetem (Baltimore, Maryland) kutatóinak újabb eredményei megerősítik: a genetikai örökítőanyagunkhoz, azaz DNS-ünkhöz kapcsolódó különféle kémia csoportok mintázata változik az életkorral, s változások módja családon belül azonos, vagyis öröklődik. Ez a folyamat nem jár együtt a genetikai anyag megváltozásával, de a gének működése módosul az életünk folyamán hozzájuk kötődő molekulák közvetítésével, és ez adódhat tovább a következő generációnak. Az utóbbi években számos kutató feltételezi, hogy ez az úgynevezett epigenetikus folyamat magyarázhatja például a családon belüli, illetve az életkor előrehaladtával bizonyos betegségekre (például allergia, rák) mutatott megnövekedett fogékonyságot.

Nagyszüleink életmódja ránk is hatással lehet Az utóbbi években számos, a szerzett tulajdonságok öröklődésével kapcsolatos tanulmány látott napvilágot, ami felvetette annak lehetőségét, hogy nagyszüleink vagy szüleink életmódja és táplálkozási szokásai az utódok egészségi állapotát is befolyásolhatják. Svéd megfigyelésekből kiderült, hogy a nagyapa 12 és 15 éves kora közötti táplálkozása jelentősen befolyásolta az unoka keringési rendszeri és cukorbetegségben történő elhalálozásának valószínűségét. Minél nagyobb "fogyasztó" volt a nagyapa a kamaszkort megelőzően, annál hamarabb halt meg ezekben a betegségekben a fiú unoka, míg a nagymama esetében a lány unoka (a 2-es típusú cukorbetegség kockázata például négyszeresére nőtt az unokákban a normális rizikófaktorhoz képest). Egy másik vizsgálatban kimutatták, hogy a dohányzó anyák gyermekeinél a nemdohányzókhoz képest másfélszeres gyakorisággal fordul elő az asztma, ha pedig a nagymama dohányzott a terhessége alatt, akkor ez az arány 2,1-szeresére nő az unokánál (akkor is, ha az anya nem dohányzott). Az utóbbi évszázadokban a technikai haladás következtében jelentősen nőtt a környezetre és az egészségünkre káros kémiai anyagok kibocsátásnak mértéke: köztudott, hogy nap mint nap mennyi mesterségesen előállított anyag kerülhet a szervezetünkbe - akaratunk ellenére is - a levegőből, a vízből vagy a különféle élelmiszerekből. Ha pedig valóban helytálló a feltevés, miszerint az ezek által okozott epigenetikus hatások továbbadódnak az utánunk következő generációknak, akkor feltehetően az említett betegségek további növekedésével kell számolnunk a következő évtizedekben. Forrás: [origo]

Szerzett tulajdonságok átörökítése?
Annak ellenére, hogy állatok esetében viszonylag kevés jól dokumentálható példát ismerünk, a jelenség felkeltette a kutatók érdeklődését, ugyanis - elméletben legalábbis - a mechanizmus alkalmas stabil, ugyanakkor a környezet által módosítható változások továbbörökítésére. A lehetőség, hogy a szerzett tulajdonságok továbbörökíthetők lennének, visszahozza a lamarcki gondolatot, amelyet a genetika végérvényesen megcáfolni látszott. Egyszerűen (ám kevéssé szakszerűen) úgy is fogalmazhatunk, hogy a génjeinknek van "emlékezete". Az elmélet szerint a nagyszüleink által szívott levegő és elfogyasztott étel évtizedekkel később közvetlen hatással lehet ránk, még akkor is, ha magunknak nincsenek hasonló élményeink. Kérdés persze, hogy alá lehet-e kísérletesen támasztani ezeket a hangzatos elképzeléseket. A válasz úgy tűnik: igen.

Ikervizsgálatok
Több tudományos tanulmány is beszámolt már arról, hogy a környezeti tényezők vagy épp az öregedési folyamatok epigenetikus úton rajta hagyják a nyomukat a következő generációk fenotípusán. Az egyik ilyen munka egypetéjű (genetikailag azonos) ikreket vizsgált. Sokak számára az egypetéjű ikrek egyformasága minden kétséget kizáró módon bizonyítja a genetika környezeti hatásoktól független erejét. Ám az epigenetikusok figyelmét éppen azok az esetek keltik fel, amikor az egypetéjű ikrek mégsem tökéletesen azonosak, például nem teljesen egyezik a fogékonyságuk bizonyos betegségekre, vagyis előkerülnek az életkor előrehaladtával kialakuló epigenetikai különbségek. Úgy tűnik, hogy a fiatal egypetéjű ikrek hasonló DNS-metilációs mintázattal rendelkeznek, míg a kor előrehaladtával ez megváltozik. Lehetséges, hogy éppen a metilációs mintázatban rejlő különbségek vezetnek a betegségek iránti eltérő fogékonysághoz.

Generációs hatások
Egy vizsgálat felvetette annak lehetőségét, hogy az anya életmódja befolyásolhatja az utód genetikai állományának kémiáját. Már régóta ismert, hogy az anya életvitele a terhesség korai szakaszában komolyan visszahat az utódra, annak egész élete során. Ennek lehetséges mechanizmusát patkányok esetében sikerült is bizonyítani, mely szerint az anyai gondoskodás befolyásolja az úgynevezett glukokortikoid-receptor génjének metilációs állapotát. A szerzők feltételezése szerint megfelelő anyai gondoskodás hiányában lecsökken a gén metiláltsága, ami a receptor túltermeléséhez vezet az utód élete során. A feltételezett magyarázat azt sugallja, hogy a glukokortikoidok által közvetített stresszválaszok epigenetikus úton meghatározottak lennének.
A környezeti hatásoknak generációkon átívelő hatása is lehet emlősök esetében. A vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy a vinclozolin nevű vegyületnek nem csupán a kezelt állatban, hanem a következő nemzedékekben is ivarsejtképzést gátló hatása van. Ebben az esetben is feltételezhető a DNS-metiláció megváltozása, habár az emlősembriók sejtjei fejlődésük kezdeti szakaszában egy igen alacsony metiláltsági szintű szakaszon mennek át, így a metiláltság átörökíthetősége is veszélybe kerül.
Habár a mechanizmus(oka)t illetően bőven van még bizonytalanság, a fenti tanulmányok felhívták a figyelmet arra, hogy az epigenetikus hatásokon keresztül a környezetnek hosszú távú hatása lehet a viselkedésre és az élettani folyamatokra. Az idő eldönti majd, mennyire jelentősek ezek a hatások.

Újabb lépések az élet kialakulásának megértéséhez
A biológia egyik legösszetettebb kérdése: hogyan álltak össze az ősi szerves molekulák ahhoz, hogy kialakítsák az élet alapjait? Valószínűnek tűnik, hogy a kémiai evolúció során az RNS-molekulák jelentek meg először, s ezek továbbfejlődése vezethetett a sokkal stabilabb DNS-molekulák kialakulásához. Az első sejtekben tehát az információtárolás szerepét az RNS tölthette be, és az enzimműködést is RNS-molekulák biztosították. Ennek az RNS-világnak lehetett a tagja a legújabb eredmények alapján LUCA, minden mai élőlény "anyja" is. A kettős spirált formázó DNS-sel szemben az RNS-molekulák egyszálúak, azaz egy láncból épülnek fel. Jelenlegi biológiai aktivitásuk többféle, s a fehérjeszintézis folyamatában vesznek részt, a DNS információjának közvetítőiként működve. Ezeknek az RNS-eknek - akárcsak a DNS-eknek - a szintéziséhez azonban fehérjemolekulák (enzimek) szükségesek.
dns_rns.jpg

Egyelőre rejtély, hogy az evolúció során miképpen zajlott a nukleinsavak és fehérjék "egymáshoz idomulása". Ahogyan azt Csermely Péter Az élet születésének biokémiája című cikkében olvashatjuk, ez a kérdés a molekuláris biológia "tyúk-tojás problémájának" tekinthető: a fehérjék alkalmazkodtak a nukleinsavakhoz, vagy a nukleinsavak a fehérjékhez? Melyikük jött létre elsőként? Amennyiben a nukleinsavak jelentek meg előbb az élet kialakulását megelőző kémiai evolúció során, akkor hogyan voltak képesek viszonylag pontosan lemásolni önmagukat - fehérjék nélkül? Amennyiben pedig a fehérjék voltak az elsők, milyen információk, milyen minta alapján készültek? Hogyan zajlott az információ továbbadása?

Az RNS-világ felfedezése
A múlt század hatvanas és hetvenes éveiben a fehérjék tűntek a "mérkőzés" győztesének, 1982-ben azonban felfedezték, hogy egyes természetes biokémiai folyamatokban nem fehérjék, hanem RNS-molekulák szerepelnek biokatalizátorként, azaz enzimként (ezek az úgynevezett ribozimok). Az RNS-ek enzimatikus aktivitása felvetette a gondolatot, hogy a fehérjék és a nukleinsavak evolúciós "összehangolódása" előtt az élet (de legalábbis a kialakulásához vezető folyamat) egy olyan állapotban létezhetett, amelyben az RNS-molekulák töltötték be mind az információtárolás, mind pedig az információ átírásának szerepét. Az evolúció e feltételezett lépcsőfokát "RNS-világ"-nak, az ebben az időszakban élt hipotetikus élőlényeket pedig ribo-organizmusoknak nevezték el.

Az RNS és a DNS szerkezetének összehasonlítása
Néhány dolog azonban sokáig megakadályozta, hogy az evolúcióbiológusok többsége magáévá tegye az RNS-világ elképzelését. Az egyik, hogy eddig mindössze nyolc, természetes körülmények között előforduló RNS-enzimet sikerült felfedezni, ami igen kevés az egykori RNS-világ enzimatikus folyamatainak katalizálásához. A másik, hogy az RNS-enzimek a fehérjékhez képest igen nehézkes és megbízhatatlan enzimeknek bizonyultak. Az elmúlt évtizedben - egyre kifinomultabb technológiákkal - különféle RNS-enzimek sokaságát szintetizálták a laboratóriumokban. Abból indultak ki, hogy amennyiben mesterséges úton sikerül megfelelő aktivitású RNS-enzimeket előállítani, úgy feltehetjük, hogy ilyenek egykor természetes állapotban is léteztek, csak azóta eltűntek az élet színpadáról. Mind a mai napig azonban jelentős gondot okoz az RNS-világ mellett lándzsát törő kutatóknak, hogy az élet kialakulásának korai szakaszában nagy valószínűséggel még nem léteztek enzimaktivitású molekulák, az RNS-enzimek szintetizálásához azonban eddig mindig szükség volt más enzimek közreműködésére.

RNS-szintézis enzimek nélkül: a kulcs a megfelelő pH és hőmérséklet Olasz kutatóknak nemrég egy egyszerű kísérlet segítségével sikerült közelebb jutni a fenti probléma megoldásához. Működőképes RNS-enzimet ugyan még nem tudtak előállítani enzimek nélkül, de az eddigieknél jóval hosszabb (százas nagyságrendű építőelemből, úgynevezett nukleotidból) álló RNS-molekulákat szintetizáltak "kémcsőben". Egy ilyen hosszúságú RNS-molekuláknak már komolyabb enzimaktivitása is lehetett az élet hajnalán: a legegyszerűbb ismert RNS-enzim pusztán hat nukleotidból, három uracilból és három adeninből áll (UUUAAA). Az RNS normális esetben egyszerre egy nukleotiddal bővül, úgy növekszik fokozatosan, mint az egymáshoz kapcsolt láncszemekből álló lánc. Noha az RNS növekedése enzimek nélkül is lejátszódik, a folyamat olyan lassú, hogy a keletkező RNS-szál csupán néhány bázis hosszúságú lesz. Ennek oka, hogy amint nukleotidok kapcsolódnak a lánc egyik végéhez, ezzel egy időben könnyen le is törhetnek a szál másik végéről. Ernesto Di Mauro és munkatársai azt vizsgálták, létezik-e olyan mechanizmus, amellyel le lehetne győzni ezt a termodinamikai akadályt. Rövid RNS-szakaszokat inkubáltak különböző hőmérsékletű és pH-jú vízben. Azt tapasztalták, hogy kedvező körülmények között (savas környezetben és 70 Celsius-foknál alacsonyabb hőmérsékleten) a 10-24 nukleotid hosszúságú RNS-darabkák rendszerint 14 órán belül nagyobb töredékekké egyesültek. Az RNS-töredékek kétszálú szerkezetekké álltak össze, majd a végük összekapcsolódott. A töredékeknek nem kellett egyforma méretűeknek lenniük, de a reakciók hatékonysága a darabok nagyságától (a nagyobb méret előnyösebb volt, noha a hatékonyság újra csökkent, miután a szál hosszúsága elérte a 100 nukleotidos hosszúságot), valamint a töredékek szekvenciájának hasonlóságától függött. A JBC (Journal of Biological Chemistry) online kiadásában megjelent cikkükben a kutatók megjegyzik, hogy ez a spontán fúzió vagy ligáció egyszerű módja annak, hogy az RNS leküzdje a növekedés kezdeti akadályait, és biológiailag jelentős méretet érjen el. Nagyjából 100 nukleotidos hosszúság körül ugyanis az RNS-molekulák funkcionális, háromdimenziós alakzatokba kezdenek rendeződni.

Két szék között földre ültek az RNS-ek Az új eredmények alapján is lehetséges tehát, hogy a genetikai információ másolását, az élethez szükséges egyik alapvető folyamatot egykor az enzimaktivitású RNS-molekulák látták el, s ugyancsak RNS-molekulák hordozták a genetikai információt is. Egy fenékkel (molekuláris szerkezettel) azonban nem lehet két lovat megülni, így az RNS-világnak idővel bealkonyult. Az élet ugyanis "rájött" arra, hogy a genetikai állomány tárolása sokkal biztonságosabb, ha az információt hordozó szerves bázisokat két stabil molekulalánc közé zárja be (a DNS két cukorfoszfát lánca közé, lásd a fenti ábrán), amely így jóval kevésbé van kitéve a környezet ártalmainak. A DNS-molekulák megjelenése után tehát az RNS már nem bizonyult elég "megbízhatónak" (stabilnak) ahhoz, hogy felvegye az információtárolásért folyó versenyt egy jóval konzervatívabb molekulatípussal. A RNS-ek enzimként való kiszorítását viszont a kicsi és "buta" őseikből egyre bonyolultabbá és sokoldalúbbá váló fehérjemolekulák végezhették el. A dinamikus fehérjemolekulákhoz képest az RNS-ek bizonyultak konzervatívnak - szerkezetük nem tette lehetővé azt az aktivitást, ami a fehérjékre volt jellemző. Az egykor alapvető és úttörő szerepet játszó RNS-ek tehát két szék között a földre ültek, s mindkét fontos szerepüket elvesztették. A mai biológiai folyamatokban csak közvetítő szerepre vannak kárhoztatva a DNS-molekulák és a fehérjék között.

LUCA is az RNS-világban élhetett Az a hipotetikus organizmus, amelytől minden mai élőlény származik, mintegy 3,8-4 milliárd éve bukkanhatott fel a Földön. A jelenleg leginkább elfogadott nézetek szerint - a mai élőlények közös genetikai örökségének elemzése alapján - ez az "utolsó univerzális közös ős" (angolul Last Universal Common Ancestor, röviden LUCA) egy szélsőségesen melegkedvelő (hipertermofil) egysejtű szervezet lehetett, amely a mai mélytengeri füstölgőkhöz hasonló kemény környezetben élhetett.
Ennek ellentmondó eredményeket közöltek most kanadai és francia genetikusok (Université de Montréal), akik szerint LUCA jóval szelídebb körülmények között élt: a feltételezett 90 Celsius-fok feletti hőmérsékletek helyett "csak" körülbelül 50 Celsius-fokon. Ha ez valóban így volt, akkor viszont LUCA lehetett ribo-organizmus, azaz az RNS-világ képviselője is: az alacsonyabb hőmérsékleten ugyanis stabilak maradhattak az RNS-molekulák, nem kellett még feltétlenül a masszívabb DNS-t alkalmazni.
A kutatók szerint tehát LUCA hűvösebb tengeri környezetekben fejlődhetett ki, és leszármazottai, a már DNS-t használó ősi baktériumok és archaeák voltak azok, amelyek fokozatosan alkalmazkodtak az egyre forróbb környezetekhez, közelebb merészkedve a tápanyagokat bőségesen ontó mélytengeri füstölgők szívéhez.